SPF
blackheads

Áttekintés

Mitesszerek általában tinédzserkorban jelentkeznek, de bármely életkorban előfordulhatnak. A Cleveland Clinic szerint a felnőttek körülbelül 10–20%-ának vannak mitesszerei.1 Leginkább az arcon  jelennek meg, de gyakoriak a nyakon, a háton és a mellkason is. Bár a mitesszerek bosszantóak lehetnek, nem kellemetlenek, és következetes bőrápolással általában otthon is kezelhetők. Általában a legjobb módja annak, hogy minimalizáljuk ezeket a bosszantó kis pöttyöket, az az, ha a mitesszerekre ható hatóanyagokat, például szalicilsavat tartalmazó gyengéd, mégis hatékony készítményekkel kezeljük őket.

Alapvető tények a mitesszerekről

  • A mitesszer az akné egy gyakori formája, amelyet hivatalosan „nyitott komedóként” (azaz „nyitott pórusként”) ismerünk.
  • Ezek az apró, fekete vagy barna dudorok a bőrön akkor keletkeznek, amikor a nyitott pórusokat eltömítik a felesleges faggyú (zsír), a baktériumok és az elhalt hámsejtek.
  • Bár úgy tűnhet, mintha a pórusokban megrekedt volna a szennyeződés, a mitesszerek sötét színüket egy kémiai reakció révén kapják, amely akkor következik be, amikor a pórusok tartalma oxigénnek van kitéve.
  • A mitesszerek kezelésére és megelőzésére a legjobb módszer a bőrgyógyászok által kifejlesztett célzott készítményeket tartalmazó napi bőrápolási gyakorlat.

Mik azok a mitesszerek?

A mitesszereket az akné egy típusába sorolják, amelyet komedonális akné néven ismerünk. Amikor a pórusok eltömődnek olajjal, baktériumokkal vagy elhalt hámsejtekkel, begyulladhatnak, ami apró, durva textúrájú dudorokat eredményez a bőr felszínén (ezek az úgynevezett „komedók”). A komedók kétféleképpen jelentkezhetnek: fehérfejű (zárt) komedókként vagy mitesszerek („nyílt komedók”) formájában. 

A fehérfejű komedók esetében a pórus teljesen bezáródik, ami fehér vagy hússzínű dudort eredményez. A mitesszerek viszont akkor keletkeznek, amikor a pórus nyílása kitágul, és így a környezetnek kitéve marad. Ez lehetővé teszi az oxigén bejutását a pórusba, ami a mitesszerekre jellemző sötét színt eredményezi.

 

Mi okozza a mitesszereket?

Azt már megtudhattuk, hogy a mitesszereket eltömődött pórusok (komedók) okozzák, amelyek begyulladtak. De mi okozza egyáltalán a pórusokeltömődését? Először is akinek zsírosabb a bőre, az hajlamosabb lehet a mitesszerek kialakulására. Erre a bőrtípusra jellemző, hogy a bőr túlzottan sok faggyút termel, ami gyakorta mitesszereket eredményezhet. A serdülőknél a mitesszereket a hormonális ingadozások is befolyásolhatják. A mitesszereket olyan dolgok is kiválthatják, amelyek több aknét okozó baktériumot juttatnak a bőrfelületre (például ha gyakran érintjük meg az arcunkat piszkos kézzel).

Bár közvetlenül nem okoznak mitesszereket, a komedogén (pórusokat eltömítő) kozmetikumok vagy a helytelen bőrápolási technikák szintén hozzájárulhatnak a kialakulásukhoz. Egyesek például túlzásba viszik a zsíros bőr mosását, hogy eltávolítsák a felesleges olajat. Ez azonban valójában azt eredményezheti, hogy a bőr még több olajat termel.

 

Gyakori tévhitek a mitesszerekről

A mitesszerek elég gyakoriak, de sajnos a mitesszerekről szóló mítoszok és tévhitek sem sokkal ritkábbak. Hogy segítsünk elkerülni a gyakori buktatókat, az alábbiakban összeállítottunk egy listát a mitesszerekkel kapcsolatos leggyakoribb mítoszokról.

 

1. számú mítosz: a mitesszereket szennyeződés okozza

Sokan abban a hitben élnek, hogy a mitesszerek csak a bőrükben megrekedt szennyeződések. A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek a fekete vagy barna pöttyök nem a szennyeződés vagy az elégtelen higiénia következményei Sötét színüket valójában az oxidációnak nevezett kémiai reakciótól kapják, amikor a levegő oxigénje reakcióba lép a melaninnal (bőrpigment). Tehát, bár a megfelelő arctisztítás befolyásolhatja a bőr megjelenését, a piszok nem tekinthető a mitesszerek kiváltó okának.

 

2. számú mítosz: a mitesszereket az étrend okozza

A napi táplálkozás hatással lehet a bőr általános megjelenésére, ezért fontos, hogy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet kövessünk. Ami azonban a táplálkozást és az aknét illeti, még mindig folyik a vita arról, hogy bizonyos ételek kiválthatják-e a pattanásokat. Jelenleg egyes kutatások azt sugallják, hogy kapcsolat lehet a tejtermékek, a tejsavófehérje és az akné között.2 Ha azt gyanítjuk, hogy valami, amit fogyasztunk, negatívan hat a bőrérünkre, akkor keressük fel orvosunkat vagy bőrgyógyászunkat.

 

3. számú mítosz: tilos sminkelni, ha mitesszereink vannak

Ha gyakran viselünk sminket, felmerülhet a kérdés, hogy a sminktermékek állnak-e a mitesszerek hátterében. A válasz? Lehetséges. A nem megfelelő típusú sminktermékek használata, vagy a smink eltávolításának elmulasztása a nap végén hozzájárulhat az aknés tünetek kialakulásához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem viselhetünk sminket, ha mitesszerekkel küzdünk. Ahhoz, hogy tisztán tudjuk tartani a pórusokat , javasoljuk a nem komedogén termékek (amelyek úgy vannak kialakítva, hogy ne tömítsék el a pórusokat) és a kifejezetten aknéra hajlamos bőrre kifejlesztett sminkkészítmények használatát.

 

4. számú mítosz: ki kell nyomni a mitesszereket, úgy megszabadulhatunk tőlük

Valószínűleg mindenki kísértésbe esik, és megpróbálja kinyomkodni a mitesszereket, hogy gyorsan megszabaduljon tőlük. Sokan rendszeresen is űzik ezt a sportot. Sajnos azonban ez többnyire nem túl jó ötlet, mivel a pattanások piszkálása vagy nyomkodása számos bőrproblémát okozhat. Például irritálhatja vagy károsíthatja a bőrünket, különösen, ha túl erősen esünk neki. Az is előfordulhat, hogy a mitesszert még mélyebbre nyomjuk a bőrbe, vagy még több zsírt és baktériumot juttatunk be. Ez viszont adott esetben tovább ronthatja a mitesszerek állapotát, vagy más típusú aknés kiütéseket válthat ki.

Ha mély mitesszerekkel, küszködünk, érdemes megfontolni egy bőrgyógyász felkeresését, ahol profi módon távolítják el a mitesszereket. A bőrgyógyász rendelkezik a megfelelő eszközökkel, technikával és környezettel a mitesszerek megfelelő eltávolításához és a visszatérésük kockázatának csökkentéséhez.

 

5. számú mítosz: a mitesszerek és a nagy pórusok ugyanaz a probléma

Az emberek gyakran összekeverik a mitesszereket a kitágult pórusokkal, pedig a kettő különbözik egymástól. Mindenkinek vannak pórusai, és egyes emberek pórusai természetüknél fogva nagyobbak és láthatóbbak. Ez nem mindig jelenti azt, hogy a pórusaink eltömődtek, vagy hogy mitesszereink lennének. Számos tényező befolyásolhatja a pórusok méretét, többek között a napsugárzás okozta károsodás, a genetika és az életkor.

 

Tippek a mitesszerek kezelésére és megelőzésére

A mitesszerek gyakran maguktól elmúlnak, amikor elérjük a felnőttkort. Ez azonban nem mindenkinél van így. Ha makacs mitesszerekkel küzdünk, fontos, hogy ne feledjük, nem vagyunk egyedül. Íme néhány a legjobb bőrápolási tippek közül, amelyek segítenek megelőzni a mitesszereket és minimalizálni megjelenésüket.

 

Válasszunk enyhe tisztítószert az aknéra hajlamos bőrre

Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (American Academy of Dermatology (AAD) azt ajánlja, hogy naponta kétszer (reggel és este), valamint verejtékezés után mossuk le az aknéra hajlamos bőrt.3 A mitesszerek elleni küzdelemhez olyan kíméletes, 2%-os szalicilsavat tartalmazó arclemosót ajánlunk, mint például a CeraVe pattanások elleni tisztító gél. A szalicilsav egy béta-hidroxisav (BHA) és igen népszerű összetevője a pattanások elleni küzdelemnek, mivel elősegíti a bőr természetes hámlási folyamatát. Ráadásul lipidoldékony (ami azt jelenti, hogy képes behatolni az eltömődött pórusokba), így a szalicilsav hatékony lehetőségnek számít a mitesszerek megjelenésének minimalizálására.

 

Ne hagyjuk ki a hidratáló készítményeket

Akár mitesszerekkel, akár más típusú pattanásokkal(például papulákkal vagy pustulákkal) küzdünk, fontos, hogy ne hagyjuk ki a hidratáló krémet. Ehelyett összpontosítsunk arra, hogy olyan könnyű, nem komedogén hidratáló készítményeket válasszunk, amelyek úgy van kialakítva, hogy hidratálják a bőrünket anélkül, hogy eltömítenék a pórusainkat. Olyan reggeli és éjszakai hidratáló duót érdemes választani, mint a, Fényvédős hidratáló arckrém SPF50 és a PM hidratáló arckrém. Ezeket az hidratáló arcápoló készítményeket allergia szempontjából is tesztelték, olaj- és illatanyagoktól mentesek, így minden bőrtípusra alkalmasak - beleértve az aknéra hajlamos bőrt is. Mint minden CeraVe termék, ezek is három esszenciális ceramidot tartalmaznak, amelyek megkötik a nedvességet és segítenek helyreállítani a bőr védőrétegét.

 

Válasszunk szalicilsav vagy retinol tartalmú akné elleni kezelést

Ahogy fentebb említettük, a kémiai hámlasztókkal, például szalicilsavval végzett gyengéd hámlasztás hasznos lehet a mitesszerek kezelésében. Próbáljunk ki egy 2%-os szalicilsavat tartalmazó, teljes arcot érintő aknékezelést, például a CeraVe pattanások elleni bőrápoló gél készítményt a mindennapi bőrápolás részeként. Ezt a gyengéd hidratáló akné elleni gélt úgy alakítottuk ki, hogy tisztítsa a pattanásos bőrt, segítsen javítani a pórusok megjelenését és fokozza a bőr simaságát. Naponta alkalmazható tisztítás után a tiszta, száraz bőrre.

Egy másik kezelési lehetőség, amit érdemes megfontolni, egy lokális retinolos formula, mint például a CeraVe retinolos bőrfelszín-megújító szérum. Ezt az illatmentes szérumot úgy alkottuk ki, hogy segítsen megújítani a bőr textúráját és csökkentse a pórusok megjelenését. Kellőképpen gyengéd ahhoz, hogy naponta használjuk, és segíthet finomítani a bőrünket anélkül, hogy veszélyeztetné annak védőrétegét.

 

Mindig távolítsuk el a sminket lefekvés előtt

Ha sminket használunk, ne feledjük, hogy lefekvés előtt mindig alaposan távolítsuk el azt. A sminkmaradványok felhalmozódhatnak a bőrön, és potenciálisan súlyosbíthatják a mitesszereket. Ha a szokásos arclemosó mellett sminklemosót is használunk, az segíthet abban, hogy bőrünk alaposan megtisztuljon.

 

Kerüljük az arcunk érintését

A kezeink pórusokat eltömítő olajokat vagy baktériumokat terjeszthetnek a bőrünkön, ami hozzájárulhat a mitesszerek kialakulásához. Ezért a legjobb, ha a nap folyamán kerüljük az arcunk felesleges megérintését. Ha mégis hozzáérünk az arcunkhoz, győződjünk meg róla, hogy a kezünk tiszta.

 

Szükség esetén forduljunk bőrgyógyászhoz

Ha a következetes otthoni kezelés ellenére sem tapasztalunk javulást a mitesszerek terén, valószínűleg ideje felkeresni egy bőrgyógyászt. A bőrgyógyász segíthet a legjobb vény nélkül kapható termékeket ajánlani a mitesszerek megjelenésének minimalizálásához, és választ tud adni az esetleges kérdéseinkre. Bizonyos esetekben a makacs mitesszerek professzionális eltávolítást vagy vényköteles termékeket igényelhetnek, amelyeket csak orvos írhat fel.

 

Hivatkozások

 

  1. Blackheads: What They Look Like, Treatment and Prevention.” (Mitesszerek: hogyan néznek ki, kezelésük és megelőzésük) Cleveland Clinic, 2023.
  2. Shmerling, Robert H., MD. „Does Diet Really Matter When It Comes to Adult Acne?” (Valóban befolyásolja az étrend a felnőttkori akné kialakulását?) Harvard Health , 2020. aug.
  3. Face Washing 101.” (Arclemosás 101) American Academy of Dermatology Association, 2023.
  4. Is Your Workout Causing Your Acne?” (Okozhatja az edzés a pattanásokat?) American Academy of Dermatology Association, 2023.
Message
Download Chrome